Vas és Zala vármegyei Területi Szakmatámogatási Rendszer

LÁTÓÚT REZIBEN

Konzorciumi partnerünk, a Zalai Falvakért Egyesület 2024. szeptember 20-án várta műhelyére Zala és Vas vármegye falu- és tanyagondnokait, és a fenntartók képviselőit.

A program résztvevőit Rezi település polgármestere köszöntötte. Elmondta, közel 20 éve annak, hogy Rezi településen elindították a tanyagondnoki szolgálatot. A külterületen és a központtól távoli belterületen élők ellátását, szolgáltatásokhoz való hozzáférést azóta is a tanyagondnoki szolgáltatás teszi lehetővé. A tanyagondnoknak feladata van a falu üzemeltetésében is. Iskola, óvoda, bölcsőde működik, így a gyerekek szállítása, ételszállítás a napi feladatainak része. A település vonzó, lakossága növekszik, hiszen minden szolgáltatáshoz hozzájutnak az itt élők, a település lakói figyelnek egymásra, jó közösségek működnek, mindig befogadó és barátságos tereket ad a művelődési ház, a turistaszálló, az udvar, a pajta. A tanyagondnok a közösség motorja: kapcsolatot tart, figyel, jelez, együttműködik. Akár két tanyagondnokra való feladat is van Reziben. Fontos szerepkör ez, hiszen a település kapacitása, anyagi helyzete miatt is lényeges, hogy a tanyagondnok széles feladatkört lásson el.

A helyi közművelődési szakember a település, a tanyagondnok és a közösség kapcsolódásairól beszélt. Előadását számos képpel, fotóval illusztrálta. Kiemelte azokat az együttműködési területeket, amelyekben a tanyagondnok tevékenysége meghatározó. Ilyen az éves programterv összeállítása, a szervezési és előkészítési feladatok, információk továbbítása, beszerzések, kapcsolattartás civil szervezetekkel, programokra, eseményekre meghívás és szállítás, vélemények, javaslatok becsatornázása, információáramlás, és népszerűsítés. A falu programjai elsősorban a helyiek együttműködésére, részvételére építenek, a tanyagondnok jóvoltából nemcsak az idősek, de a fiatalok bevonása is erősödött. Holdfény túra, piknik mozi, betakarító nap, kolbásztöltő mustra, környezetvédelmi tábor, a szülők közössége, a REZIdance tánccsoport, a nyári alkotótáborok egész évben aktív szerepvállalást igényelnek, és ezekben fontos szereplő a tanyagondnok. Mindezek együtt a falu közösségmegtartó erejét, a lakosság számának gyarapodását és a helyiek bevonódását és részvételét eredményezi.

A helyi tanyagondnok a bemutatkozását azzal kezdte, számára fontos, hogy a szülőfalujában tanyagondnok. Születése óta itt él a családjával, minden ideköti. A napjait a gyerekek szállítása és az ebéd szállítás keretezik. Az ebédszállítás közben jut idő arra, hogy információkat juttasson ki a faluba. Meghallgat, visz vagy hoz, amit kell. Rendszeres a kapcsolata a családsegítőkkel, házi gondozókkal, intézményvezetőkkel. Jelez, figyel, kéréseket, panaszokat közvetít, ha szükséges aznap vagy másnap visszamegy, hogy a javítást megcsinálja, az üzenetet átadja. Figyelme elsősorban a nem aktív emberekre, a faluközponttól távol és a külterületen élőkre irányul.

Vas és Zala TSZR módszertani munkatársa, Szeder-Kummer Mária beszélt az eseményen a szakmatámogató hálózat két vármegyére kiterjedő tevékenységéről. Mindazokról a szolgáltatásokról, amit a hálózat biztosít. Hangsúlyozta a falu-és tanyagondnoki szolgálatok szerepét a szociális ellátások körében, a szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításában. Kiemelte az együttműködés fontosságát, a jelző és észlelőrendszerben való együttműködés felelősségét.

A kistelepülési önkormányzatok kapacitás problémái gyakran a falugondnokokra terhelnek olyan feladatokat, amelyek túlmutatnak a jogszabályban meghatározott feladataikon, vagy azok rovására történnek. A falugondnoki szolgálat alapvető feladata az ott élők szociális biztonsága, a szolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása.

Mindezek, közvetlen személyes szolgáltatások – többnyire, szállítás, beszerzés, beszélgetés, segítségnyújtás, kisjavítás stb. Közvetlen lakossági szolgáltatásnak minősül például a közösségi programok, sport és szabadidő tevékenységek szervezése, a hivatalos ügyekben valós segítés, lakossági igények továbbítása. Minden más feladat ezeken túl, de nem ezek rovására végezhető.

A falugondnoki tevékenységet, a szolgáltatásokat jogszabály szabályozza. Az, hogy helyben miként működik, azt pedig a falu-és vagy tanyagondnoki szolgálat helyi viszonyokra megalkotott helyi rendelete és a szakmai program határozza meg. Ezt helyben, a fenntartó alkotja meg és évente legalább egyszer felülvizsgálja, ha szükséges módosítja. Mindezekkel a dokumentumokkal szinkronban van a munkaköri leírás, vagy feladat meghatározás. Ezen dokumentumok ismerete a falugondnokok/tanyagondnokok, de a fenntartó, munkáltató számára (is) elengedhetetlenül fontos.

A résztvevők az előadásokat követően – a látó út alkalmával – bejárták Rezi település intézményeit, közösségi tereit, megtapasztalhatták a sajátos településszerkezetet, kitérőt tettek a hegyi utak, a külterület felé és találkoztak a közösség helyi szereplőivel – gazdákkal, civil szervezet vezetőkkel, önkormányzati testület tagjaival, de még a hegybíróval is.

Zalában éppen 30 éve indultak az első szolgálatok: Hagyárosbörönd, Liszó, Nemeshetés, Vindornyaszőlős, Gáborjánháza, Kerkakutas és Kisgörbő településeken. A Zalai Falvakért Egyesület kezdetektől részt vesz a hálózat- és szakmafejlesztésben, ma már segítő és módszertani feladatokat is ellát a Zala és Vas vármegyék területén működő 353 falugondnoki és 13 tanyagondnoki szolgáltatás körében.

Related Post

Foglalkoztatás az Esőemberke Alapítványnál SzombathelyenFoglalkoztatás az Esőemberke Alapítványnál Szombathelyen

Az ESŐEMBERKE ALAPÍTVÁNY a Vas vármegyei autistákért, az autizmussal érintett családokért dolgozik huszonöt éve. Alapítványunk célja az autizmussal érintettek és családjaik támogatása. Az évek során az Alapítvány az autizmussal érintettek és családjuk számára számos szülőtréninget, előadásokat, szülőklubot rendezett és segítette az iskolai autista csoportokat. Az alapítvány két intézményt működtet Szombathelyen: a ...

A fókuszban az egyéni gondozási tervek – műhelybeszámolóA fókuszban az egyéni gondozási tervek – műhelybeszámoló

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza - Domb Otthon Zalaapáti szakmai műhelyének a Gondoskodás Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye biztosította a helyszínt. A szakmai műhely szakértője Ráczné Németh Teodóra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat - dunántúli Regionális Központ regionális szakmai vezetője volt. ...

Konfliktusok kezelése az időskorú személyekkel és hozzátartozóikkal folytatott segítő tevékenység során – műhelybeszámolóKonfliktusok kezelése az időskorú személyekkel és hozzátartozóikkal folytatott segítő tevékenység során – műhelybeszámoló

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat 2023. november 30. napján várta telephelyére a Vas vármegyében alapszolgáltatást – idősek ellátását – nyújtó szolgáltatókat. A műhely szakértője, Székely Klára életmód tanácsadó terapeuta előadásának kiindulópontja az időskori konfliktusok okainak sorba rendezése volt, amely keretet adott ahhoz is, hogy mind a családtagok, ...