Területi Szakmatámogatási Rendszer Vas és Zala vármegye

Nyitórendezvény – Az első lépések

Zalaegerszegen a Megyeházán tartotta Konzorciumunk a nyitórendezvényét 2021. november 18. napján, amelyre meghívást kapott Zala és Vas megye több szolgáltatója a gyermekjóléti alapellátás, szociális alap- , és szociális szakosított ellátás területéről. A rendezvény célja a szolgáltatók tájékoztatása volt a területi szakmatámogatási rendszerről, a szakmatámogatási megbízatást kapott Konzorciumunkról, valamint a megbízatás idejére vonatkozó elképzeléseinkről.

A rendezvényen Vígh László miniszteri biztos, országgyűlési képviselő, Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke és Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgatója köszöntötte a részt vevőket és hangsúlyozta a szakmatámogatás fontosságát.

Kun Gábor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Módszertani Igazgatóság megbízott igazgatója „A szakmatámogatás jelene és jövője” címmel tartott előadásában ismertette a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet felépítését és az Intézet területi szakmatámogatási rendszer létrehozására vonatkozó koncepcióját- kitekintve a két megye határain túl az országos hálózat alakulására, szereplőire is.  

Konzorciumunk nevében Radics Andrea, a Zalaegerszegi Gondozási Központ intézményvezetője tartotta meg előadását. Az előadásban bemutatta a konzorciumot alkotó intézményeket, és intézményenként azokat a szakterületeket, amelyek szakmatámogatását a megbízatás időtartamára vállalták az intézmények munkatársai. Felszólalásában betekintést kapott a hallgatóság a Zala és Vas megye területén elérhető szolgáltatásokról, a szolgáltatások megoszlásáról is. Előadása zárásaként kérte a jelenlévőket, hogy forduljanak bizalommal kérdéseikkel, problémáikkal, javaslataikkal munkatársainkhoz.  

A rendezvényről cikket olvashat a https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/ketmegyes-szakmatamogato-rendszer-jon-letre-a-szocialis-szferaban-5786588/ linken.

Tekintse meg az alábbi linken a Zalaegerszegi Televízió, Egerszegi Esték közéleti magazinjának 2021. november 30-ai műsorát, amelyben Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgatója és Ódor Richárd, konzorciumunk gesztorszervezetének intézményvezetője beszél a területi szakmatámogatási törekvéseinkről, feladatainkról, vállalásainkról:

Related Post

Konfliktusok kezelése az időskorú személyekkel és hozzátartozóikkal folytatott segítő tevékenység során – műhelybeszámolóKonfliktusok kezelése az időskorú személyekkel és hozzátartozóikkal folytatott segítő tevékenység során – műhelybeszámoló

A Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat 2023. november 30. napján várta telephelyére a Vas vármegyében alapszolgáltatást – idősek ellátását – nyújtó szolgáltatókat. A műhely szakértője, Székely Klára életmód tanácsadó terapeuta előadásának kiindulópontja az időskori konfliktusok okainak sorba rendezése volt, amely keretet adott ahhoz is, hogy mind a családtagok, ...

Célok és lehetőségek a támogatott lakhatásban – műhelybeszámolóCélok és lehetőségek a támogatott lakhatásban – műhelybeszámoló

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza - Domb Otthon Zalaapáti a TSZR2021 programban megvalósuló szakmai műhelyére a támogatott lakhatást igénybe vevők közvetlen segítését, támogatását ellátó szakembereket várta február 27-én. A szakmai műhely szakértője Ódor Richárd intézményvezető, a „Szakmafejlesztési és szakmatámogatási rendszer kialakítása Vas és Zala megyében” pályázat szakmai vezetője volt. ...

Foglalkoztatás az MMSZ Gondviselés Háza – Domb Otthon Zalaapáti kehidakustányi telephelyénFoglalkoztatás az MMSZ Gondviselés Háza – Domb Otthon Zalaapáti kehidakustányi telephelyén

Az intézmény Olajág Otthona Zala megye északi részén a Zala völgyében fekvő településen található egy főútra vezető csendes mellékutcában, szép természeti környezetben. Az alkoholfüggőségi problémával küzdőket ellátó telephelyen az önálló életvitelre átmenetileg nem képes, de kötelező intézeti gyógykezelésre nem szorulók számára működik húsz férőhelyes szenvedélybetegek ápoló-gondozó otthona. ...