Vas és Zala vármegyei Területi Szakmatámogatási Rendszer

„A fejlesztő foglalkoztatás lehetőségei és korlátai, avagy út a tényleges foglalkoztatástól az innovációig” – szakmai műhely a „Szakmafejlesztési és szakmatámogatási rendszer kialakítása Vas és Zala megyében” pályázat keretében

A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet által meghirdetett, területi szakmatámogatási rendszer kialakítását célzó felhívásra benyújtott pályázat keretein belül bonyolította le szakmai műhelyét 2022. április 28. napján Iváncon a Gondviselés Háza – Fogyatékosok és Időskorúak Otthona.

A szakmai műhely meghívott vendégei a Vas és Zala megyében fejlesztő foglalkoztatásban érintett szolgáltatók voltak. 

A rendezvény a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet területi szakmatámogatási rendszer kialakítására vonatkozó elképzeléséről szóló tájékoztatással és a Vas és Zala megyében szakmatámogatási megbízatást kapott konzorcium tagjainak bemutatásával kezdődött.

Majd a résztvevők kérésére folytatódott a szervező intézmény vezetőjének, és a szakmai műhelyen szakértőként résztvevő Varga Annamáriának a fejlesztő foglalkoztatás jogszabályi hátteréről, kialakításáról, a bejegyzésére irányuló eljárásról és a pályázat benyújtásáról szóló tájékoztatójával.

Ezt követően az intézményvezető interaktív előadásában bemutatta az intézmény fejlesztő foglalkoztatásának gyökereit és a foglalkoztatás jelenlegi formáit, és ismertette az intézményükben zajló fejlesztő foglalkoztatásban kialakított alapelveket. Az alkalmazott alapelvek központi eleme a fenntarthatóság, amelytől a foglalkoztatás innovációvá válik. 

A szakemberek a programon be is tekintettek a fejlesztő foglalkoztatás gyakorlatába a szervező által biztosított intézménylátogatáson.

A találkozó fórumbeszélgetés részében valamennyi résztvevő bemutatta intézménye fejlesztő foglalkoztatását, amely lehetőséget adott a műhelyen a szakmai tapasztalatcserékre, jó gyakorlatok átadásra, együttműködések kialakítására. 

A beszélgetés során a fő kérdéskör az értékesítés problémái és lehetőségei voltak. A lehetőségek terén a szakemberek megállapodtak, hogy közös stratégiát alkotnak és együttműködnek annak kidolgozásában, megvalósításában.

Related Post

Beszámoló a falu-és tanyagondnoki szolgáltatás szakmai műhelyeirőlBeszámoló a falu-és tanyagondnoki szolgáltatás szakmai műhelyeiről

A falu- és tanyagondnokoknak, fenntartóiknak meghirdetett műhelyeinket a Vasvár Népfőiskola és Zalaszentlászló önkormányzata Makovecz Faluháza fogadta be. A szakmai találkozón vendégeink voltak a Vas és Zala vármegyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály, Szociális és Gyámügyi Osztály munkatársai is. A műhelyek elsősorban a tapasztalatcserét, másodsorban az ismeretek megosztását szolgálták, és interaktív jellegükből fakadóan a véleménycserét ...

Krízisidőszakot záró szakmai nap SzombathelyenKrízisidőszakot záró szakmai nap Szombathelyen

A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Befogadás Háza Veszprém szakmatámogató munkatársa közös szervezésében valósult meg a TSZR2021 programban - a Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyei Szakmatámogatási Központ és a Vas és Zala vármegyei Területi Szakmatámogatási Rendszer együttműködésében - a téli krízisidőszakot lezáró szakmai nap Szombathelyen. ...

A fókuszban az egyéni gondozási tervek – műhelybeszámolóA fókuszban az egyéni gondozási tervek – műhelybeszámoló

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza - Domb Otthon Zalaapáti szakmai műhelyének a Gondoskodás Integrált Szociális Intézmény Zala Vármegye biztosította a helyszínt. A szakmai műhely szakértője Ráczné Németh Teodóra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Nyugat - dunántúli Regionális Központ regionális szakmai vezetője volt. ...